2012. március 3., szombat

Santa Fé - indiànok és Tapsi Hapsi

Bazársor :)
Ma volt szerencsém barangolni egyet Santa Fé -ben. Nagyon kellemes hely. Legalábbis, ami a belvárost illeti. Tele van apró indián boltokkal, ahol mindenféle lim-lomot próbálnak meg rásózni a turistákra mindenféle mexikóiaknak kinéző árusok. Rengeteg csodát láttam :D
Álomfogó
Volt például egy álomfogó, ami nagyon megtetszett. Eredeti cheroki indiánok készítették (Na persze :) ) El is meséltettem magamnak, hogy hogyan működik. Arra szolgál, hogy a rossz álmokat elkapja az ember ágya fölött. A tollak azért kellenek rá, mert azok terelik, majd begyűjti a rémálmot a kőbe, ami  a közepén van. Ezért is kell türkiz a közepébe (az nem derült ki, hogy miért pont türkiz, biztos jobb az álombenntartása). Végül másnap reggel a nap felszárítja a kőben rejtett álmot. Az persze csak a sztori végén derült, hogy az ára 35 dollár. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ennyire gyakran nincsenek rémálmaim.
Belső udvar műanyag
paprikákkal és csopperrel
Egy másik érdekesség a hatalmas indián dobok egy másik boltban. Gyakorlatilag egész fatörzsszeletekre feszítettek bőröket. Akkorák voltak, hogy az ember könnyen kanapénak nézhette őket, úgyhogy rájuk is volt írva: "Kérjük ne üljön a dobokra!". Az egyiket ki is próbáltam, egy kis pöccintésnek is olyan hangja volt, hogy bezengte az egész boltocskát. Sajnos ezekről már nincs fénykép, mert lemerült az aksim... Volt még kalapos meg öves bolt, de egyik sem az én pénztárcámnak. Találtam egy indián kultúrtörténeti múzeumot is, de mivel fél óra múlva zártak, ezért magába a múzeumba már nem mehettem be, de kedvesen elirányítottak a szuvenír boltba, hogy ott azért még nézelődhetek. Illedelmesen megköszöntem, és kisétáltam.
Tudtam, hogy balra kellett volna fordulnom
Albuquerque-nél
Találtam viszont egy Chuck Jones tárlatot. Ő rajzolta a Bolondos Dallamokat, és néhány Tom és Jerry részt is. Ja, és személyes kedvencemet, a prérifarkas és gyalogkakukkot. Most már biztosan tudom, hogy ezen a környéken játszódik :D. Az is kiderült, hogy Tapsi Hapsinak van egy híres mondása. Nem egy rajzfilm elején előbukkan a földből, valami teljesen lehetetlen helyen a világban, elővesz egy térképet, vakarja a fejét, és ezt mondja: "Tudtam, hogy balra kellett volna fordulmon Albuquerque-nél. Ez azért vicces, mert Albuquerque egyéltalán nem úgy hangzik, mintha egy valódi város lenne (a legtöbb amerikai csak a rajzfilmből ismeri, pedig napokon belül onnan száll fel a gépem). Ja, és a sivatag, azaz a nagy semmi közepén van, ahol kb 3 út fut össze, tehát nincs nagy variácó, hogy merre fordul az ember, viszont ha elrontja, akkor órákat mehet rossz irányba... Remélem nem fogjuk eltéveszteni a fordulót a reptér felé, bár ha spanyolországban kötünk ki, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, akkor igazából sokat nem számít :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése